Csütörtök esték – másképp (beszélgetés Dr. Szili Katalinnal)

2021. június 03.

Hosszú idő után végre – a hatályos járványügyi rendeletek értelmében – élő találkozásra is sor kerülhetett klubhelyiségünkben: 2021. június 3-án Csütörtök esték– másképp elnevezésű rendezvénysorozatunk vendége dr. Szili Katalin miniszterelnöki megbízott, az Országgyűlés egykori elnöke volt, akivel Máriás Endre rádiós újságíró, a VMÚE elnöke, a Magyar Szó főszerkesztő-helyettese beszélgetett. Az est keretében – a nemzeti összetartozás napja kapcsán – a trianoni békediktátum óta fennálló helyzet folyamatos alakulásának és változásának nemzetpolitikai aspektusairól is szó esett, ahogyan alapvető, a kisebbségi identitástudat szempontjából is kiemelt jelentőséggel bíró fogalmak megismer(tet)éséről is: az őshonos kisebbségek meghatározásáról, az állampolgárság és nemzetiség fogalmi és jogi keretéről, a kisebbségek jogtudatosságáról és jogvédelméről, az egyéni és kollektív jogérvényesítésekről, ahogyan az azokat biztosító nemzetközi dekrétumokról és keretegyezményekről (illetve, azok lokális szinten történő törvényi megvalósulásáról, beépüléséről).

 

Az eseményről további hírek és beszámolók az alábbi linkeken találhatók:

Magyar Szó: Dr. Szili Katalin a vendég (közlemény)

Pannon RTV: Így látom én – vajdasági magyar valóság  (beszámoló, videó)

Magyar Szó: Dr. Szili Katalin a vajdasági magyar valóságról (beszámoló)

Vajdasági RTV: Szili Katalin volt a VM4K vendége (beszámoló, videó)

Vajdaság MaDr. Szili Katalin: A nemzeti kisebbségek kérdésének az európai prioritások között kell lennie (beszámoló, interjú)

Hét Nap: Vajdaság a külhoni magyarság zászlóshajója (beszámoló)